Yahoo Canada Web Search

Search results

  1. Jun 19, 2024 · A film zenéjéből örök érvényű sláger lett Fényes Szabolcs kompozíciója nyomán. A vígjáték műfajához tartoznak Bán Frigyes mára már klasszikusokká vált filmjei a következő időszakból, amelyek egyfajta korlenyomatok is a ’60-as évek elejéről. 1960-ban készült, frenetikus szereposztással a Rangon alul.

  2. 4 days ago · Az Úri muriból 1949-ben készült film Bán Frigyes rendezésében – és Vidnyánszky sem először dolgozik az alapanyaggal: „Bár a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban 2008-ban nagyszerű szereposztással színre vihettem az Úri murit, régóta foglalkoztat a megfilmesítés gondolata, mert Móricz debreceni és pusztai helyszínei, szereplőinek elevensége, regényének ...

  3. 16 hours ago · Schneider Zoltán pedig azt mondta: „Én Közép-Európa legszebb és legjobb várszínházának ítéltem oda a díjamat. (...)” És ha már Arany Kakas-díj. A Kőszegi Várszínház 40. születésnapját, 2022-ben alapította meg a Hollósi Frigyes-díjat, amelyre éves nagybemutató – az idén a Hyppolit, a lakáj – szereplői ...

  4. 16 hours ago · A Magyar Akadémiai Album Schrecker Ignác műtermében készült a tudós társaság székházának avatási ünnepélye alkalmából. A nagy, reprezentatív album mellett Schrecker elkészítette ennek kisméretű változatát is, amelyben tudományos osztályok szerinti elrendezésben, tablóképeken láthatók az akadémikusok.

  5. 16 hours ago · A házat 1897-ben Mandl Manó és Ármin méteráru-kereskedők építtették, akik Weinréb Fülöp és Spiegel Frigyes párosát kérték fel a tervezésre. Ők a keskeny telekre egy kéthomlokzatú (a Döbrentei utca felől teljesen máshogy néz ki), háromemeletes épületben látták a megoldást.

  6. Jun 10, 2024 · I. (Barbarossa) Frigyes fiaival. Cserébe Frigyes feloldozást nyert az egyházi átok alól. A lombard városokkal az 1183-ban megkötött konstanzi békével sikerült rendezni és lezárni a konfliktust. A békekötés eredményeként Frigyes kénytelen volt elismerni a települések belső autonómiáját.

  7. Jun 15, 2024 · A német krónikások által „harcias” jelzővel illetett Babenberg Frigyes osztrák és stájer herceg 1230-ban foglalta el trónját, majd rövid időn belül magyar, cseh szomszédjával és II. Frigyes német-római császárral is összeveszett. Később, a pápával hadakozó császár megbocsátott, így a Babenberg uralkodó a ...

  1. People also search for